hogy.
három évvel ezelőtt felkerültem a nagyvárosba. egy szál bőrönddel, pár ruhadarab, egy nyári takaró, külváros, olcsó lakás, nagy tervek.
a parlamentben kezdtem dolgozni, naív voltam és fiatal. és tájszólásom volt. mint utólag megtudtam.
igazából nem tudok írni (régen azt hittem igen, szerencsére ma már nem gondolom ezt), csak zavarják a szemem az elküldetlen piszkozatok, úgy gondoltam kilököm ezeket a dolgokat az internet nagy, végtelen, táguló galaxisába. hadd keringjen, mint egy bolygótlan hold.
szóval nem volt könnyű. senki se hitte, hogy sikerülhet friss diplomával, ambíciókkal terhelten, pénz nélkül. de jöttem, mert egy halva született szerelem nem hagyott nyugodni, azt hittem ez a sorsom, hogy miatta kell itt lennem, hogy csak az a gond, hogy messze vagyunk egymástól. persze kiderült, hogy a távolság nem fizikai köztünk, de ez már olyan rég volt, csak simogatom a helyét, jé, itt volt valamikor egy mély seb.
dorombol a macskám. álmodik valamit.
szóval február volt, én jártam serényen dolgozni, a kollégáim azt hitték olyan nagyon szorgalmas vagyok, hisz minden nap kilencig bent maradtam. igazából nem volt kedvem hazamenni az üres lakásba, hideg volt és idegen, messzi és kopott.
aztán írtam egy emailt neki.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése